Jótékonysági főzés a Budaörsi InterSport áruháznál
2014. november 29-én szombaton a Sirályok Se. részt vett a Budaörsi InterSport áruház jótékonysági főző és bevásárló akcióján!
Kis csapatunk Schwendtner Erik szakácsunk és Illés Erika szakácsnőnk vezetésével Pásztor tarhonyát készített gazdagon!
A lelkes segítő csapat Kovács Anett, Földi Bence, Dobra Dániel, Feszt Richárd kuktákból és jómagam mint tűzmesterből állt!
10 órakor a kissé farkasordító hidegben álltunk neki az előkészületeknek, majd szakácsunk kiadta az ukázt: Tűzgyújtás!
Meglepően elég hamar sikerült egy kis lángnyelvet előcsalogatni a kissé nedves környezetben lévő máglyánkból, de mikor elbarikádoztunk kis tüzünket az újra ás újra rohamozó szélciklonok elől, már előtörtek az izmosabb lángnyelvek is és végre neki láthattak szakácsaink a hagyma pirításnak! A következő óra a szorgos hangya munkával telt, ki ki elvégezte a rá kirótt feladatokat, krumpli pucolás, kolbász – hús vágás, kockázás, paradicsom cikkelyezés!
Lassan elkezdett tele lenni a bogrács és az illatok is egyre jobban ostromolták felajzott érzékszervünket, a gyomrunk is korgott, így egyre nagyobb nyomás nehezedett szakácsunkra, akik nem győztek türelemre inteni minket!
Szerencsére az áruház tündére Nyakas Ildikó megmentett minket egy pár kürtös kalács jeggyel, így egy ideig békén hagytuk, színpompás kötényében strázsáló Erikünket, aki a rendületlenül, méteres fakanállal a kezében védte a mégy csak félig megfőtt ebédünket!
Közben mindenféle kutyás, divat, tánc bemutatókat láthattunk a nagy színpadon, a bátrabbak kipróbálhatták milyen lehet egy Grippen vadászgép vezető ülésében ülve pörögni ég és föld között, kapura rúghattunk 50%-os bónuszokért, illetve egy interjút is készítettek velünk az egyesületünk életéről!
De egyszer csak eljött az a pillanat, mikor a népharag elsöpörte az addig bástyaként kitartó HŐS kaja védőnket és elkezdtük a nagy lakomát az igaz még talán kicsit nyers krumplijú, de határozottan finom pásztor tarhonyánkból!
A jóleső ebéd végén végig jártuk még az áruházat, ahol Nekünk résztvevőknek 30%-os árengedményt adtak mindenből, így egy jó kis futócipővel gazdagabban fejeztük be ezt az igazán kalandos napot, mert hogy azt eddig eltitkoltam, hogy főzés közben azért ügyesen sikerült felgyújtanunk a szélfogó papundekli dobozainkat, igaz ezt az összes csapat megtette a mi sikerünkön felbuzdulva! 🙂